Hogyan fotózzunk zuhogó esőben?
Hónapokkal ezelőtt környékeztem meg Zsuzsit (akit a flickr-es közösség Sushi néven ismer) azzal, hogy szívesen készítenék róla néhány portrét. Ámulatba ejtettek ugyanis a szemei, amelyeket leginkább kreatív önportréin csodálhattunk meg. Szerettem volna e szempárt a magam módján én is megörökíteni.
Zsuzska szerencsére teljes mértékben nyitott volt a dologra és örömmel vállalta a modellkedést, de ennyiben maradtunk. Aztán jó hosszú idő telt el, anélkül, hogy bármi történt volna.
Az év végi rohanás elmúltával azonban most nyélbe ütöttük a találkozót. Szombat délutánra beszéltük meg és a Várba terveztünk felsétálni.
Az időjárás azonban csúnyán közbeszólt és zuhogó eső formájában közölte velünk, hogy módosítsunk az elképzelésen. Mit tehet két, a Moszkva téren ázó-fázó lány ilyenkor? Ha vérbeli csajokról van szó (márpedig…), akkor irány a legközelebbi pláza. Ha pedig elszánt fotósról és modelljéről (márpedig…), akkor irány a legközelebbi „műterem”. A kettő összege: a széna téri bevásárlóközpont két részét összekötő híd, óriási üvegfelületekkel (a legfelső szinten ráadásul a mennyezet is üveges – eszményi fényviszonyokkal).
Persze azt nem remélhettük, hogy vasárnap délután senki nem megy moziba, tehát a kiszemelt helyszín közelében sem fognak mászkálni, de úgy döntöttünk, nem zavartatjuk magunkat. Néhányan megbámultak, összesúgtak, de semmilyen kellemetlen élmény nem ért bennünket. A biztonságiak sem szóltak ránk, valószínűleg azért, mert szemmel láthatóan a velem szemben ülő lányt fotóztam, egy olyan helyen, ahol a közelben semmilyen üzlet nem volt. (Ezt csak azért jegyzem meg, mert állítólag némely plázákban nem szabad fotózni, bár nem tudom, miért és azt sem, melyekben. Remélem, nem kerülök bajba azzal, hogy most elárultam magam, és a képeket megnézve látható, hogy a háttér teljesen el van mosva…)
A helyszín után muszáj szót ejtenem a modellemről is. Zsuzsinak nem csupán a szeme gyönyörű, hanem az egész leányzó csupa bűbáj, csudaszép mosollyal és arccal. Azt hiszem, eddig nem kapott elég figyelmet ez az arc, de bízom benne, hogy ez most változni fog. Öröm volt őt fotózni és ez – azt hiszem – a képeken is látszik.
Ezután még leültünk egy kávéra és egy jóízű beszélgetésre, melynek eredményeképpen mondhatom: lesz folytatás!
This slideshow requires JavaScript.
Valóban szuperek a fények, és a képek is önmagukért beszélnek!
Mondhatni kellemesen telt a napotok.
január 10, 2010 - 10:05 du.
Bizony, végül jól alakult – annak ellenére, hogy nem úgy indult a szűnni nem akaró eső miatt. De találékonyak voltunk
január 10, 2010 - 10:08 du.
nagyon! Gratu hozzá!
ha legközelebb kv-ztok arra vevő vagyok én is.
január 10, 2010 - 10:25 du.
elvileg egyik plázában sem fotózhatsz; mármint bárol megtilthatják, mert magánterület. a westednben pl asszem tilos, de én számtalanszor fotóztam már ott is, a biztonsági őrtől 2 méterre – szóval nincs abból semmi baj ha előveszed a gépet, max megkérnek hogy tedd el
másrészt: klassz képek lettek, nekem egyedül az arcközeli landscape formátumú nem tetszik, túl szűk a dof, zavaró. a párja viszont csodaszép (a negyedik kép)
január 11, 2010 - 6:48 de.
Zsuzsi csudiszép szemét nagyon jól megfogtad!
január 11, 2010 - 10:20 de.
hú, ez a híd nagyon jó ötlet. Nagyon. Én is ki kell próbáljam majd.
Azt mondhatom, hogy engem például az Árkádból az Örsön páros lábbal dolbtak ki…
január 11, 2010 - 11:05 de.