Bea és Laci esküvője

Bea és Laci három héttel ezelőtti esküvője több szempontból is különleges volt számomra. Egyrészt, ez volt  életem első önálló esküvőfotózása, melyet ráadásul a menyasszony készülődésétől a lakodalom végéig kísérhettem. A másik érdekesség az volt, ahogyan a dologba csöppentem: Bori barátnőm, a menyasszony tanúja kért meg erre a fotózásra (pontosabban tudta, hogy idővel szeretnék belevágni az esküvőfotózásba és minél többet gyakorolni, ezért elhívott), de az csak az utolsó pillanatban derült ki, hogy nem is nagyon lesz ott más fotós… Mindezek tetejébe, a párral a nagy napot megelőzően nem is találkoztam!

Többszörösen nehezített volt tehát a terep, felelősséggel és rengeteg izgalommal. Félve bár, de fejest ugrottam a mélyvízbe és végigcsináltam. Minden percét élveztem, és bár több nehézség is adódott – így például igen kis helyünk és kevés időnk volt a portrék elkészítésére, ezért rengeteg előzetesen kigondolt ötletemet el kellett vetnünk – azt hiszem, sikerült megörökíteni a nap hangulatát, a szeretetteli és fontos pillanatokat.

Következzen egy kis válogatás a képekből:

This slideshow requires JavaScript.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.